7

 2009.12.14. 22:41

Ma reggel kipihentem ébredtem, kihasználtam az utolsó lehetőséget Helsinkiben hogy egy pihentetőt aludjak. :)

Reggeli után indultam a bankba, és közben majdnem megfagytam. -9 fok volt, és a széltől folyton könnyezett a szemem, azt hittem lefagynak az ujjaim, nagyon rossz volt. Viszont legalább világos volt, még egy kis időre a nap is kisütött. Sajnos 2 bankfiókot is zárva találtam, mint később kiderült sztrájkolnak, és 3 napig az összes bank zárva tart...

Utána siettem Katihoz, elhoztam a ruhákat és visszavittem az edényeket. Árut cseréltünk. :) Majd mentem a tanszéki koordinátorhoz hogy aláírja a hivatalos Erasmusos papírjaimat. A végleges dokumentumok még nincsenek meg, mert nincs fenn interneten az összes vizsgám eredménye, azt majd csak januárban kapom meg, de legalább egy első változatot kaptam amit be tudok mutatni az otthoni koordinátornak. Ezzel eltelt az idő, olyannyira hogy szó szerint rohannom kellett Danielához, így is késtem vagy 15 percet.

Megebédeltünk a menzán, de most nem igazán ízlett a kaja, majd végigsétáltunk a karácsonyi vásáron és fotóztam egy párat. Közben persze majd megfagytunk, biztos hidegebb volt mint reggel. Holnapra -17 fokot mondanak, nem tudom mi lesz belőle. Mindenesetre nagyon melegen fogok felöltözni és jó sok meleg teát iszok. Kár hogy nincs termoszom és nem tudom magammal vinni a teát, jó lenne...

Amikor visszaértem beszéltem Albival, Krisztivel, Anyuékkal, zenét hallgattam, pakolásztam és kihasználtam az utolsó egyedüli estémet. Holnap minden visszatér a régi helsinki kerékvágásba... :P Reggel indulok tanulni a könyvtárba hogy haladjak az esszékkel, különben a karácsonyfa alatt is gépelhetek, amit nagyon nem szeretnék.

Megyek is szunyókálni, sok puszi mindenkinek! Egy hét múlva ilyenkor otthon leszek!!! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://smileekata.blog.hu/api/trackback/id/tr411598631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása