3

 2009.12.18. 23:48

Reggel korán keltem, ugyanis fél 10-kor találkoztam Susanneval, egy finn lánnyal akit Kati kolijából ismerek. Még régebben felajánlotta hogy elmehetnénk valamerre közösen ha ráérek és van kedvem hozzá, úgyhogy mindenképpen össze akartam hozni ezt a találkát. :) Beültünk a Wayne's Coffee-ba és beszélgettünk egészen délig. Nagyon aranyos lány, annyira jól éreztem magam vele. Megkérdezte hogy mikor megyek haza, mert ha karácsony után akkor meghívott volna hogy töltsem náluk az ünnepeket vidéken. :) És amikor meséltem neki arról, hogy mi nyáron barackot szoktunk szedni otthon, teljesen lázba jött, ugyanis Finnországban nem terem meg a barack és ő még sosem evett olyan barackot ami a fán érik meg. Úgyhogy mondtam neki hogy egyszer muszáj eljönnie meglátogatni Magyarországon, lennék az idegenvezetője. :) Olyan vicces, neki olyan a barack, mint nekünk a banán vagy a kókuszdió. :D

Utána belültem a helyemre a könyvtárba és befejeztem a szociálpszicho beadandót. Persze majd még át kell olvasnom mielőtt elküldöm, de jó érzés túllenni az első verzión, most már nem kell a tanulnivalóval foglalkoznom Helsinkiben. Készítettem egy pár képet a könyvtárról és érzékeny búcsút vettem a helytől... :P Hazafelé útközben is készítettem pár képet, igyekszem mindent megörökíteni az utolsó napokban. Ma is gyönyörűen sütött a nap, remélem ilyen idő lesz egészen hétfőig.

Kezdek egyre jobban bezsongani, már alig várom hogy otthon legyek. Facebookon se olvasok üzenőfalat, mert azzal van tele, hogy már mindenki hazaért. Remélem hamarosan én is otthon leszek!!! Alig győzöm kivárni!

Pusszancs!

A bejegyzés trackback címe:

https://smileekata.blog.hu/api/trackback/id/tr731608110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása