Itthon :)

 2009.12.22. 19:52

Végül ma reggel 2 órás sorbanállás után sikerült jegyet kapnunk a közvetlen Malév járatra, úgyhogy még éppen elértük a 9:30-as gépet. Nagy mázlink volt, ugyanis pont 2 szabad hely volt a gépen. Úgyhogy 11-kor szerencsésen landoltam Budapesten. :) Minden rendben, ne aggódjatok,…

+1

 2009.12.22. 00:47

Ajajj... történt egy kis gubanc, hála a téli időjárásnak... Törölték először a Münchenből Pestre tartó járatot, majd végül 4 óra várakozás utáni a müncheni járatot is, úgyhogy most a reptér melletti Hilton hotelben csücsülök a saját, csúcs szuper, minibáros, irtó…

1

 2009.12.20. 23:22

Elérkeztem az utolsó estéhez... Ezt se gondoltam volna még szeptemberben, annyira távolinak tűnt (mondjuk elég sok idő telt el azóta, legalábbis sokszor nekem úgy tűnt). Mindenestre örülök hogy itt állok, és holnap már magam mögött tudom az egészet, legalábbis remélem. Azért…

2

 2009.12.19. 22:17

Egyre izgatottabb vagyok... Este már alig tudtam aludni, pedig Léna nem is volt itt. :P Megbeszéltük hogy reggel jön és közösen takarítunk, na már most ebből az lett hogy 1-kor ért vissza, és utána se takarított, csak gépezett miközben én suvickoltam a fürdőt. Utána hirtelen…

3

 2009.12.18. 23:48

Reggel korán keltem, ugyanis fél 10-kor találkoztam Susanneval, egy finn lánnyal akit Kati kolijából ismerek. Még régebben felajánlotta hogy elmehetnénk valamerre közösen ha ráérek és van kedvem hozzá, úgyhogy mindenképpen össze akartam hozni ezt a találkát. :) Beültünk a…

4

 2009.12.17. 21:57

Reggel fáradtkásan keltem, ettem egy kicsit, majd rohantam a bankba. Óriási sor volt, az első helyen nem is próbálkoztam kivárni a sort, hanem mentem tovább, viszont a másik fiókban is sokan voltak. Nem csodálom, ha 3 napig nem dolgoznak a bankban, nem is várhatok mást. Végül…

5

 2009.12.16. 23:00

Először is: Nagyon-nagyon boldog szülinapot szeretnék kívánni az Anyukámank! Nagyon szeretem! Isten éltesse nagyon sokáig! :)Reggel jól indult a napom: Barátok Köztöt és Showder Klubot néztem a neten, majd indultam a finn vizsga eredményét megtudni az utolsó utáni órára. Pont a…

6

 2009.12.15. 19:47

Reggel újra a régi "ébresztőm"-re keltem, Lénára. :P Megérkezett Lappföldről. Az egyik szemem sír, mert jó volt egyedül lenni, a másik viszont nevet, mert ez azt jelenti hogy újabb 5 nap eltelt, és mostmár pár nap és megyek haza. Megpróbálom így felfogni a dolgot.10-re…

7

 2009.12.14. 22:41

Ma reggel kipihentem ébredtem, kihasználtam az utolsó lehetőséget Helsinkiben hogy egy pihentetőt aludjak. :)Reggeli után indultam a bankba, és közben majdnem megfagytam. -9 fok volt, és a széltől folyton könnyezett a szemem, azt hittem lefagynak az ujjaim, nagyon rossz volt. Viszont…

9 és 8

 2009.12.13. 23:07

Tegnap sokáig aludtam, végre kipihetem magam csendben és nyugalomban. :) Utána nekifogtam a diáktanácsadós beadandómnak, ma sikerült befejeznem, 5 oldalt sikerült összeírnom. Még ki kell egészítenem egy pár dologgal, ezzel kapcsolatban írtam e-mailt nekik, remélem hamarosan…

10

 2009.12.11. 21:19

10 nap és otthon leszek! :)Reggel fáradtan ébredten, nem is értem miért, de azért sikerült összeszednem magam és elbotorgálni a könyvtárba. Bevetettem magam a műhelymunka-írás szépségeibe és összehoztam valami első verzió-félét, amit rögtön el is küldtem a konzulensemnek…

Holnaptól visszaszámlálás!

 2009.12.10. 23:29

Először is azzal kezdeném: még 11 nap és otthon leszek, holnaptól indul a visszaszámlálás 10-től. :) És még egy jó hír: Léna nélkül! Ugyanis ma este elindult Lappföldre az utolsó pillanatban, éppen elérte a vonatot, úgyhogy kedd reggelig egyedül leszek, jupííí!!!Reggel…

Finn vizsga

 2009.12.09. 21:26

Végre túl vagyok a vizsgán! Sajnos tegnap és ma reggel se tudtam igazán tanulni, mert Léna állandóan kérdezgetett, de olyan alap dolgokat, amit a legelején vettünk. Muszáj volt bemennem a fürdőbe hogy tudjak tanulni. Ráadásul tök beteg, és állandóan szívja az orrát, ahelyett…

Finn lázban égek

 2009.12.08. 20:55

Délelőtt próbáltam egy kicsit tanulni, de nem sokat haladtam, indulni kellett az órára. Múlt héten és ma is a paszívot vették a többiek, ami nem lesz benne a vizsgában, de mindenképp meg akarta tanítani a tanárnő, mert szerinte fontos. Mondjuk szerintem hasznosabb lett volna…

Fazer csokigyár

 2009.12.07. 22:27

Tegnap este végül nem lett semmi a finn tanulásból, ugyanis nagyon fáradt voltam, és inkább Marcsival beszélgettem Skypeon. Jó volt végre hallani a hangját, kíváncsi voltam mi van vele Ouluban. :) Emiatt későn feküdtem le, reggel viszont korán kellett kelni, ugyanis indultunk a…

Finn Függetlenség Napja

 2009.12.06. 21:21

Először is: Szeretnék ezúton is nagyon boldog 18. születésnapot kívánni az egyetlen drága Hugucskámnak! Isten éltesse nagyon sokáig! :)Tegnap este gondoltam megnézek egy részt a Jóbarátokból, ám sajnos valószínűleg rosszul raktam be a DVD-t a lejátszóba, és most nem nyílik…

Telik az idő

 2009.12.05. 21:55

Ma nem volt különösebb programom, mondhatni nem volt semmi, mégis szerencsére úgy éreztem hogy a szokásosnál gyorsabban telt el a nap.Reggel elmentem kajálni a menzára (fini halat ettem barna rizzsel), majd nézelődtem üzletekben. A Stockmanban rengeteg ember volt, egymást érték…

Újra vissza a tanuláshoz...

 2009.12.04. 21:06

Ma reggel fáradtan keltem, ugyanis hajnali 3-kor ismét Lénára keltem fel, hogy dörömböl az ajtóban, ugyanis nem tud bejönni, mert a kulcsát a barátnőinél hagyta. Nem tudom hogy gondolta hogy csak 3-kor jön vissza, amikor tudja hogy nincs kulcsa. Na mindegy, igazából már meg sem…

Lappföldi élménybeszámoló

 2009.12.03. 20:51

Ismét köszöntelek Titeket! Újra lesz blog! :)Hu, akkor kezdjük a legelején:Szombat:A koliban maradtam, készültem az útra, pakolásztam, takarítottam és befejeztem a cikkfordítást. Este fél 10-kor volt találkozó a vasútállomás előtt. Mire odaértem már egy kisebb tömeg várt,…

süti beállítások módosítása