Nos, hol is kezdjem... Régen írtam. Szombat délelőtt pihentem, számítógépeztem, pakoltam a cuccaimat és készültem Katihoz. Mielőtt elmentem volna Léna bejelentette, hogy igényt tart a laptopra, ugyanis szeretne megnézni egy pár DVD-t, és az ő mini laptopján nincs DVD-olvasó (itt kaptam egy kisebb sokkot). Első megdöbbenésemben igent mondtam, de nekem eszembe nem jutott volna elkérni más gépét, főleg nem filmnézés miatt. Csak utána gondoltam bele, hogy minden magyarul van, én itt hagyom a laptoppal és ki tudja mi lesz mire visszajövök?! Egy kicsit beparáztam, mert úgy vigyázok a gépemre, mint a szemem fényére, minden fontos dokumentum ezen van, nem tudnék meglenni nélküle, főleg nem külföldön. Beszéltem Albival és Anyuval és ők megnyugtattak, hogy ne aggódjak, nem lehet vele semmi baj, ismeri a Windowst (habár neki Linuxa van) és biztos vigyázni fog rá. Sikerült megnyugtatniuk, de akkor nyugodtam meg igazán, amikor ma hazaértem és kipróbáltam, hogy minden oké-e vele. Szerencsére az volt, de láttam, hogy nem csak filmezésre használta, netezett is rajta...

Szép idő volt szombaton, úgyhogy biciklire pattantam, és azzal vágtam neki az útnak. Amikor megérkeztem Katihoz, elkezdtünk főzni; borsólevest, rakott krumplit és pullát sütöttünk, egy finn sütit, ami a fahéjas csigára hasonlít. Sajnos a receptre hagyatkoztunk, és túl meleg sütőbe tettük a sütit, úgyhogy az alja egy kicsit megpirult, de az íze nagyon finom volt. Ha otthon csinálok ilyet, mostmár tudom hány fokon kell sütni. :) Közben kimostuk a szennyest, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Este még társasoztunk is! Kati egy kicsit szomorkodott, mert megint nem tudta használni az internetét (én depressziós is lennék a helyében, alig tud skypeozni szegény), de utána felvidult, megpróbáltunk elfelejteni minden nehézséget.

Ma reggel alig tudtam kikelni az ágyból. :( Nagyon fáradt voltam, pedig aludtam 8 órát. Amikor kiléptünk az utcára, megdöbbenve láttuk, hogy látszik a leheletünk!!! Most fordult ez elő először velünk Helsinkiben! Nagyon csípős idő volt, de sütött a nap. Úgy éreztem magam a vakító napfényben, mintha épp sítáborban lennék és egy alpesi falucskában és sétálnék a napsütésben... Teljesen átmelengette a szívem ez az érzés. :)

10-kor elmentünk misére. Most is volt kórus, nagyon szépen énekeltek. Utána pedig szokás szerint kávéztunk az altemplomban, majd bevásároltam egy pár napra előre. Megebédeltünk, beszélgettünk még egy kicsit, majd elindultam vissza a szállásra.

Délután próbáltam filmet nézni a neten, elkezdtem letölteni a Csillag születik első adását, de a 20. percnél megszakadt. Pedig jót mulattam rajta. :D Akik kiszorultak a megszűnő Budapest TV-ből, mind az RTL-nél próbálkoznak. :D:P Vicces volt. Később megpróbálom újra letölteni, hátha sikerülni fog. Közben számítógépeztem, e-maileztem. Most kaptam visszajelzést a műhelymunkám kutatási tervét illetően, és lesokkolt a válasz (habár számíthattam volna rá, tavaly is ugyanezt kaptam, és akkor is nagyon rosszul esett). A lényeg az, hogy újra kell írnom, mert nem elég alapos és kimerítő. Mintha olyan sok múlna egy kutatási terven, úgyis a dolgozatot kell értékelni. Na mindegy, összeszedem magam és megcsinálom újra, valamint már előre felkészülök a későbbi negatív kritikákra (lesz bőven, ebben biztos vagyok). Főleg azért ütött szíven ez a kritika, mert úgy éreztem, hogy ne lett olyan rossz (persze mindenen lehet javítani) és rádöbbentett hogy milyen nehéz lesz itt kinn teljesíteni az összes otthoni követelményt... Persze, ezt akkor is tudtam, amikor jelentkeztem az ösztöndíjra. Mindenesetre nagyon össze kell szednem magam, és bele kell merülni a tanulásba, hogy minden összejöjjön. Persze ezt úgy nehéz, hogy közben alapból több a teher rajtam, és vannak szomorú pillanataim, amikor minden és mindenki hiányzik otthonról. De ezeken megpróbálok felülkerekedni, és nem hagyom, hogy szomorkodással menjen el az idő, mert attól nem lesz jobb, sőt még az idő sem telik jobban. Ha ezt a későbbiekben elfelejteném, kérlek emlékeztessetek! :)

Úgyhogy komoly elhatározásokkal, de mégis kétségekkel telve és gombóccal a torkomban vágok neki az elkövetkező 2 hétnek, amit szeretnék abszolút a tanulásnak szentelni, mert érzem, hogy le vagyok maradva... Kérlek kívánjatok ehhez sok erőt, és kitartást, mert szükségem lesz rá! Eldöntöttem, hogy a szabadnapokat vagy a könyvtárban töltöm, vagy pedig itt, de akkor szigorúan csak a tanulással foglalkozom addig, amíg Léna vissza nem jön. Sajnos miután megérkezik, már nem tudok a tanulással foglalkozni, mert zenét hallgat, beszélget, főz, csámcsog vagy éppen skypeol. Úgy kell beosztanom az időmet, hogy ilyenkor én is már csak pihenjek, és ne kelljen a sulival foglalkoznom.

Próbálok azokon a zavaró dolgokon is túllépni, amik Lénával kapcsolatban bosszantanak. Például amikor ma visszaértem döbbenten láttam, hogy az ágy és az asztal alatt, valamint a sarokban halomban áll a morzsa és a kosz, pedig feltakarított... Nem szóltam semmi, legközelebb majd én alaposan megcsinálom, nehogy már nekem kelljen megtanítani hogyan kell takarítani?! :P Elég ciki, hogy 20 évesen csak ott takarít fel, ahol járkál, illetve ahol meglát egy porcicát. Inkább nem is kommentelem, már kezdek belenyugodni hogy ő ilyen...

Ha van egy kis időtök nézzétek meg a képeimet, tettem fel újakat a netre, amiket a botanikus kertben, a kikötőben és Katinál fényképeztem. Remélem tetszeni fognak.

Holnap kezdődik egy újabb órám, a gyermekjóléttel kapcsolatban. Kíváncsi vagyok milyen lesz, és hogyan kell teljesíteni, remélem nem lesz túl nehéz, különben teljesen elveszettnek fogom érezni magam a sok tennivaló között.

Este beszámolok, addig is puszi Nektek, kérlek gondoljatok rám!