Volt hó, nincs hó

 2009.11.06. 20:18

Mivel tegnap későn feküdtem le, ezért ma reggel nagyon fáradtan ébredtem, viszont muszáj volt elindulnom a suliba... 10-kor kezdődött a gyermekjólét a tanszéken, ami 30 percre van tőlünk gyalog. Szerencsére pont nem késtem el, még épp időben érkeztem.

Az óra elején beszélgettünk egy kicsit, majd 3 kiselőadást meghallgattunk. Az egyik finn lány, Elise (akivel először egy csoportban lettem volna) egy vallással kapcsolatos témában tartott előadást, láttam rajta hogy nagy izgul, és ráadásul még szegényt szét is szedték utána a többiek. Persze, ez elég érzékeny téma, de nem láttam az elfogadást senkin, végülis ő csak a saját véleményét fejtette ki (ami egyébként egy keresztény vélemény volt a nevelésről) mégis egy másik finn lány beszólt neki. Utána a menzán odaültem hozzá, és mondtam neki hogy ne foglalkozzon a csajjal. Mondta hogy nagyon jól esett neki hogy beszélgettünk, mert nagyon rosszul érzi magát a történtek miatt. Úgy sajnáltam szegény Elisét...

Óra után beültem a könyvtárba és elkezdtem olvasni a tankönyvet, amiből a következő angol beadandómat kell írni, de sajnos nem haladtam jól, fáradt voltam és a fejem is elkezdett fájni. Szerintem a front miatt is lehet, ugyanis ma egész nap esett az eső, aminek köszönhetően újra szürke a várost, eltűnt a hó mindenhonnan...

Inkább ráhagytam, és mostmár csak pihenek, egyszerűen használhatatlan vagyok ma, nem megy a tanulás, hiába is szeretném. Kell egy kis szünet.

Holnap Katinál fogok vacsizni és ott is alszom, úgyhogy csak vasárnap este jelentkezem legközelebb. Addig is minden jót, sok puszi! Ha tudtok írjatok, kíváncsi vagyok mizujs veletek, régen hallottam rólatok.

A bejegyzés trackback címe:

https://smileekata.blog.hu/api/trackback/id/tr561505554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albert81 2009.11.08. 20:12:28

Hello Edes!

Nagyon hianyzol Baba! Lassan azert josz haza, s ez nagyon jo! Legy eros, fel a fejjel!

Szeretmed.

Albert81 2009.11.08. 20:14:24

@Albert81:

Szertmed az Ahmed regi baratja! ;)
süti beállítások módosítása