Tegnap délben indult a hajónk a kikötőből, előtte már egy órával bevettük a gyógyszert, mint utóbb kiderült nagyon helyesen, ugyanis a nyílt tengeren rendesen dobálták a hullámok a hajót, a lépcsőn alig tudtunk közlekedni, annyira imbolygott a föld alattunk. :) Egy fehér színű katamarán hajóval mentünk át Tallinnba, kb 1,5 órás volt az út. Az elején, amíg a part közelében voltunk, lassabban ment a hajó, majd begyorsított. A nagyobb hullámok megdobták a hajó orrát, de ha a távolt figyeltük, akkor nem volt feltűnő.
Miután kikötöttünk elindultunk az óvárosba, ami ott van a kikitő mellett. Egy dombosabb részen találhatóak a régi hanza kereskedőházak és templomok, várfallal körülvéve. Olyan volt mintha a középkori Tallinnban járnánk, kockaköves, keskeny utcákon. :) Tényleg meseszép volt!!! Őszintén megmondva nem is gondoltam volna hogy ennyire szép hely Tallinn, nekem nagyon tetszett! Az idő egy kicsit szeles volt, de legalább már nem volt olyan sok turista. Felmentünk egy temlpom tornyába is, ahová 250 nagyon keskeny kő csigalépcső vezetett fel. A tetejéből gyönyörű kilátás nyílt a városra, beláttuk az egész óvárost és a kikötőt is. A képeket már feltettem a netre, nézzétek meg! (Saját 6 mappa)
Először elmentünk egy ifjúsági szállásra, amit a neten találtunk, hogy megkérdezzük van-e szabad szobájuk. Szerencsére volt egy szabad kétágyasuk. Egy régi épületben volt a 3. emeleten, nem a legmodernebb, de nagyon hangulatos és a célnak tökéletesen megtette.
Este elmentünk megvacsizni abba az étterembe, amit az egyik észt csoporttársam ajánlott. Helyi specialitásokat ettünk és helyi sört ittünk, plusz vodkát. :) Hát igen... egy kicsit megártott, főleg mivel a ház vendégei voltunk még egy körre. :D Kár lett volna kihagyni. Viszont így legalább kipihentük magunkat, ugyanis kb 8-tól reggel 10-ig aludtunk. ;)
Ma délelőtt még nézelődtünk a belvárosban, vettünk ajándékokat, majd megebédeltünk egy jó kis kajáldában. Kellemes volt a szűk utcákon sétálni, és nézelődni a szép épültek között. Némelyiken látszott még a fa csiga helye, amin felhúzták a terményt az emeletre. Összeérnek a házak és mindegyik más színűre van festve. :) Olyan, mint a mesékben! Ráadásul az éttermekben és a boltokban korhű ruhákban vannak az emberek, ettől még inkább olyan, mintha te is visszamentél volna az időben. :)
Mielőtt visszaindultunk volna még beültünk egy kávéra és egy sütire egy hangulatos kis helyre. Házi készítésű csokikat is kóstoltunk... :) Nagyon finomak voltak.
Azt tapasztaltuk hogy általában véve olcsóbb hely Tallinn, mint Helsinki, még úgy is hogy csak a turisták által leggyakrabban látogatott helyeken jártunk. És a látvány amúgy is mindent megér, ezt nektek is látnotok kell! :)
Visszafelé a hajón láttuk a naplementét a tenger felett, ami nagyon szép volt. És igen: láttam a napot, az elmúlt 2 hétben először!!! :D El sem hiszem, még mindig megvan. :P
Holnap este Katinál vacsizunk, előtte pedig a városban sétálgatunk egy kicsit, még vannak fontos helyek, ahol nem jártunk, és szeretnék mindent megmutatni Albertnak!
Várom a véleményeket a képekről, írjátok meg hogy tetszett! Sok-sok puszi mindenkinek! K