Picasso nyomában

 2009.10.27. 22:09

Ma reggeli után 11-kor elindultunk megnézni a Picasso kiállítást az Atheneumban, a finn szépművészeti múzeumban. Szerencsére sikerült olyan napot kifognunk, amikor nem az utcán kanyargott a sor vége, ezért nem kellett sokat várnunk, hogy sorra kerüljünk. Nagyon tetszett a kiállítás, több mint 100 Picasso festményt és szobrot láttunk. A párizsi múzeum költözött ide, amíg az épületet restaurálják.

Bejártuk az egész múzeumot, végignéztük az összes kiállítást és nagyon elfáradtunk. Hiába nem kell sokat sétálnunk, mégis fárasztó lassan vánszorogni és az összes képet szemügyre venni. Nekem sokat segített hogy Albert elmondta a saját verzióját a képek értelmezéséről, úgyhogy már mást nem is tudtam belelátni, csak azt amit szerinte ábrázolnak. :P :D

Utána megkajáltunk a menzán, majd pedig elmentünk a kikötőbe megvenni a jegyet a holnapi kirándulásra. 12:00-kor indul a hajónk Helsinkiből, és csütörtökön 15:00-kor jövünk vissza Tallinból. Igaz még nincs szállásunk, de majdcsak találunk valahol. Nem akartuk előre lefoglalni, mert rossz idő esetén törlik a hajóutat Tallinba. Reméljünk találunk majd valami jó kis helyet holnap is.

Délután megint elkezdett csöpögni az eső, úgyhogy betértünk megmelegedni a Fazer finn csokigyár üzletébe és ittunk egy forró csokit. :)

5 előtt még hazaszaladtunk átöltözni, hogy a rektori a fogadáson szépen nézzünk ki. Az egyik egyetemi épületben összegyűltek a cserediákok és köszöntöttek bennünket, ami azt jelenti hogy érdekfeszítő angol nyelvű beszédeket hallgathattunk 1 órán keresztül... :P Viszont utána svédasztalos kaja várt bennünket, volt saláta, husi és süti is. Degeszre ettük magunkat. :)

Este még szaunáztunk egy kicsit, mielőtt beszéltünk volna az otthoniakkal Skype-on. Úgyhogy ez a nap is elég mozgalmas volt, szerintem a holnapi is hasonló lesz. :)

Legközelebb csak csütörtökön tudok írni a blogra - addig nem leszek netközelben - az észt főváros utcáit fogjuk bejárni Albival.

Sok puszi mindekinek! K

A bejegyzés trackback címe:

https://smileekata.blog.hu/api/trackback/id/tr361480167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szomszedlany 2009.10.30. 19:28:02

Szia Kati meg ALbi!!!
hát ha lenn sok pénzem meg egy kevéske szabadidőm , nahgyon meglátogatnálak ám
- most néztem a képeidet, gyönyörűűű, mind HElsinki mind Tallin!!!!!! De nem igazán láttalak vigyorogni!! mi van veled?!! neked is az otthoni egyetemre kell még dolgoznod? én pont ma adtam le a szakdogám ,so mostmár kicsit neki is könyebb lesz, és nem leszek iylen lestrapált, so remélem jól vagy!!! élvezd hogy ott lehetsz pláne hoyg méág ALbi is ott van :) Pusz mind2 töknek!!! Szomszééééddd- Gégé
süti beállítások módosítása