Megtartottuk a kiselőadást!

 2009.10.07. 22:18

Reggel Léna órája ébresztett 9 előtt... Azt hittem sokkot kapok, úgy húzott még vissza az ágy. Azt terveztem, hogy 9-kor kelek, de áttettem az ébresztőt fél 10-re. Persze nem tudtam visszaaludni, de nem kapcsoltam ki az ébresztőt, gondoltam egy kicsit visszaadom Lénának. :P Fél 10-kor amikor csörgött, vártam egy kicsit, mielőtt kinyomtam. Tudom, hogy nem volt szép dolog, de mérges voltam még a tegnap este miatt. Aztán persze elszállt minden haragom, és jót beszélgettünk. :)

Megreggeliztem, megírtam a finn házit, és interneteztem még egy kicsit óra előtt. Léna csak 11 körül kelt fel, ezért nem tudom hogy miért állította be csörgőre az óráját 9-re?! :S

Reggel nagyon szutyok idő fogadott, esett az eső, ahogy csak bírt. Eldöntöttem, hogy inkább a téli csizmámba megyek suliba, különben át fog ázni a cipőm. Mondanom sem kell, hogy csurom vizek lettünk, mire odaértünk a suliba. És megint épp hogy csak beestünk az órára... :D

Óra után megebédeltem egyedül a menzán, Léna most nem tartott velem, utána elmentem a magyar intézetbe visszavinni a könyveket. Ha már ott voltam megnéztem a legújabb kiállítást is, beszélgettem egy kicsit a könyvtáros csajjal (szerintem finn, csak magyar szakon végzett az egyetemen, mert töri egy kicsit a magyart) és olvastam hazai sajtót. Igaz, nem a legfrissebb, de jó volt otthoni lapokat forgatni, més akkor is, ha csak politikáról szólnak...

3-kor találkoztam a finn kultúrás csoporttársaimmal, hogy megbeszéljük az utolsó változásokat a kiselőadásban, és elpróbáljuk előtte még egyszer utoljára. Utána felmentünk a terembe, és szépen megvártuk a sorunkat, amikor mi következünk. Ahogy felléptünk a dobogóra, elkezdtem izgulni... Nem mintha olyan nagy tétje lett volna, de azért mégiscsak angolul kell valamit összehabogni egy csomó ember előtt. Szerencsére ott volt előttem a megírt a szöveg, ami nagyon sokat segített. Felolvastam, közben fel-felnéztem, és néha átköltöttem egy kicsit a szöveget, de szerintem összességében jól sikerült. :) Miközben hallgattuk a többi kiselőadást, játszottunk a többiekkel ötödölőt, különböző szabályokkal, ki hogyan ismeri, utána pedig olyat, hogy mindenkinek írnia kell egy mondatot és behajtani a lapot, majd továbbadni a következőnek, és így egy vicces sztori kerekedik ki belőle a végén. Egyszóval jól elvoltunk. :) Óra után megbeszéltük Danielával, az osztrák lánnyal, hogy jó lenne, ha a kurzus után is összejárnánk beszélgetni, kávézni, esetleg kaját csinálni, ugyanis jövő héten lesz az utolsó ilyen óránk...

Estére, mire visszaindultam a szállásra már elállt az eső, és egészen meleg volt, 11 fok. :P Furcsa volt szürkületben hazasétálni, legutóbb -2 hete- amikor ugyanebben az időben mentem haza még teljesen világos volt. Itt sokkal hamarabb sötétedik, az interneten azt olvastam, hogy minden nap 5 perccel kevesebbet süt a nap. Ez lehetséges?!

Most úgy érzem magam, mint egy kicsavart felmosórongy, nem csoda, hisz' egy elég fárasztó napon vagyok túl, úgyhogy úgy döntöttem, hogy holnap pihenek. Ha jó idő lesz, lehet hogy lesétálok a piactérre a kikitőhöz újra megnézni a halárusokat, vagy csak itt maradok a szálláson, olvasok, és meleg teát szürcsölök. :) Hmmm...

Este újra írok, addig is puszi mindenkinek!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smileekata.blog.hu/api/trackback/id/tr691435377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása