Hangfestők koncert

 2009.09.16. 20:43

Ma reggel 9-kor felkeltem, megint odaültem az ablak elé, és a takarómba bújva kiolvastam a Márai-könyvet. Nagyon tetszett, megérintett ez a könyv, később (évek múlva) szerintem újra el fogom olvasni. Sajnos most nem a reggeli napsütésben olvastam, ugyanis rossz időre ébredtünk, esett az eső, szürke és borult volt az ég...

Délben újra finn óránk volt, amiről megint 20 percet késett a tanár. Úgy látszik ez mostmár mindig így lesz, mintha az óra 12:20-kor kezdődne, nem 12:00-től. :) Ma tanultuk a számokat és a köszönéseket. Már házi feladatot is kaptunk. :P Mondjuk én inkább a mai anyagot vettem volna az első órám, és a tegnapit ma, de nekem így is megfelel, csak az a lényeg, hogy a kurzus végére ki tudjak már szót nyögni finnül. (Legalább annyit, hogy "Bocsánat, nem beszélek finnül, megismételné angolul?" :) )

Óra után rohantam a tanszékre, hogy a koordinátorral aláírassam az új tanulmányi szerződést, és elfaxoljuk a szegedi egyetemre. Persze mikor romlana el a fax, mint ilyenkor!? :D Szerencsére nagyon kedves volt Hilkka (a koordinátor), és otthagyhattam nála a lapokat, majd később kaptam tőle egy e-mailt, hogy sikerült elküldnie.

Úgy döntöttem, hogy ott maradok egy kicsit az épületben, ugyanis szakadt az eső, és megebédeltem a menzán. A mai menü nem ízlett annyira, átlagos halrudacska volt krumplipürével, de nem volt rossz. Annyira éhes voltam, hogy pillanatok alatt eltüntettem mindent. :)

Utána bementem a könyvtárba, hogy keressek valami olvasnivalót angolul, de sajnos nem tudtam eligazodni a rendszeren, nem tudtam, hogy melyik könyvtárban van az a könyv amit szeretnék, ezért inkább feladtam, majd máskor megkérem a könyvtárosokat, hogy segítsenek. Inkább még gyorsan elolvastam az e-mailjemet a másik órám előtt.

A finn kultúra órán találkoztam a csoportommal, akikkel együtt kell majd prezentációt készítenünk, és ötletbörzét tartottunk a témát illetően. Eddig még nem sokra jutottunk, de nemsokára el kellene kezdeni ezt is, mert október 7-én előadunk!!! :/ Úgy döntöttem, hogy szünetben lelépek az óráról, és inkább ma megyek el a Hangfestők koncertre, mert ma a belvárosban volt, az egyetem egyik épületében, nem kellett sokat sétálnunk, és akkor legalább holnap nem kell egyedül bóklásznom este a sötétben. És amúgy sem maradtam le sokminden érdekesről az órán, megint szinte felolvasta a tanár azt a szöveget, amit kivetített a projektorral, most éppen a finn történelemmel kapcsolatban...

A koncert a finnugor tanszéken volt egy folyosón, ahol alig fértünk el. Először finnül és magyarul köszöntötték az érdeklődőket, főleg egyetemistákat, ahogy láttam. Kb 5-6 dalt énekltek el, közben beszéltek is róluk, és kb 50 percig tartott az egész. Azt hittem nagyobb szabású lesz, rendes teremben, székekkel, de én így is nagyon élveztem, jó volt élőben hallani Bartók Esztert énekleni. Gyönyörű hangja van, engem teljesen elvarázsolt. A "Ne sírj, kedves" volt a utolsó dal, amit nagyon szeretek. A dalokban volt egyfajta spanyolos flamenco hangzás is, úgyhogy a szívem spanyol részét is megdobogtatták. :)

A koncert után hazajöttünk pihenni, hiszen holnap egy újabb nehéz nap következik...

Majd jelentkezem! Kérlek Ti is írjatok! Pussz

A bejegyzés trackback címe:

https://smileekata.blog.hu/api/trackback/id/tr981387103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sajo 2009.09.16. 21:08:30

Szia Kata !

Oulu-ba is esik eső, mert ma sikerült beszélnem Marcsival, de örülök hogy Bartók Eszter koncertre elmentél.Vannak képek az indafoto.hu oldalon.
Minél több rendezvényre menjél el, mert az idő is jobban telik.Puszi:csirimama
süti beállítások módosítása