Haladok

 2009.11.12. 21:37

Tegnap este lefekvés előtt megnéztem a Megint 17-et, jót nevettem rajta, habár nem volt életem legjobb filmje. A tegnap estére pont megfelelt. :) Utána nehezen tudtam elaludni a szokásos nehezítő tényező miatt :P, ráadsul 3-kor is felébredtem, de összességében nem aludtam rosszul.

Reggel siettem, hogy odaérjek időben a csokigyárlátogatásra való jelentkezésre. Mázlink volt, Katival pont arra az oldalra álltunk a folyosón, ahol megjelentek akiknél kellett jelentkezni, úgyhogy felkerültünk a listára. És jön Kati is, Daniela is! ;) Úgyhogy december 7-én irány a Fazer Factory!

Utána még beszélgettem egy kicsit Katival, lefixáltuk hogy holnap együtt vacsizunk, a szokásos szombati programot átraktuk péntekre, ugyanis neki sokat kell tanulnia a hétvégén. Csak álltunk az utcán és beszélgettünk, közben majd megfagytam - mostmár napközben is 0 fok alatt van a hőmérséklet, és persze a nap megint elbújt...

A napot utána végig a könyvtárban töltöttem, befejeztem a hétfői kiselőadásom, most már a diavetítés is kész. Délben jött a menzára Daniela, itt találkoztunk és együtt kajáltunk, közben szokás szerint jót nevetgéltünk. :) Ebéd után cikkeket kerestem újabb beadandókhoz (összesen 9 magyart kell írnom, és 3 angol, ami már kész van, szerencsére), írtam a tanároknak a kurzusteljesítésekkel kapcsolatban és kigyűjtöttem a pontos határidőket és követelményeket tantárgyanként, nehogy véletlen elfelejtsek valamit... Rossz lenne utólag megtudni, hogy lekéstem a határidőt és ezért csúszott a tárgy. :P

Este pihi, skype, videók, csak a szokásos. :) Ma igyekszem időben ágyba kerülni, mert ez tegnap nem jött össze, és emiatt délutánra már olyan álmos lettem, hogy csak ásítgattam a könyv fölött...

Puszi nektek, ha tudtok írjatok kérlek!

A bejegyzés trackback címe:

https://smileekata.blog.hu/api/trackback/id/tr471521271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kömpöc 2009.11.14. 16:54:35

Szia Kati!
Mindig elolvassuk a blogodat,
nagyon szépek a képek. Továbbra
is érdeklődéssel várjuk az
eseményeket, amik Veled történnek. Kitartás és várunk
haza!
süti beállítások módosítása