Este már alig tudtam aludni, annyira be voltam zsongva. :) Mi lesz ha megyek haza? Előtte egy hétig nem alszok. :P

Reggel 7:50-kor keltem, azt hittem alig tudom kinyitni a szemem. Úgy döntöttem a McDonalds felé veszem az irányt és benevezek egy kávé-almáspite párosra. Nagyon jól esett kortyolgatni a forró kávét, és úgy sétálni a hideg utcákon…

Körülbelül 9-re értem oda a gyermekjóléti központba, és akkor döbbentem rá hogy sokkal rövidebb úton is tudtam volna menni. Nem baj, legalább megvolt a reggeli torna. :) Egy szép régi épületben van a központ, ahol kávéval, teával és sütivel vártak minket. Meghallgattunk 2 előadást a gyermekjóléti szolgálat helyzetéről Finnországban és megbeszéltem a csoporttársaimmal hogy mi legyen a kiselőadásunkkal. Végülis csak a bolgár lánnyal leszek együtt, mert a finn lánynak más témában kell előadást tartania. Abban maradtunk, hogy Krasmina (a bolgár lány) tart egy elméleti bevezetőt, én pedig utána beszélek a gyerekek alvási problémáiról. Ez legalább tiszta pszichológia. :) Ma vettem észre, hogy Krasmina babát vár. Nem vagyok benne biztos, de nekem nagyon gyanús. Legközelebb rákérdezek. Ő már kinn él 6 éve a férjével úgyhogy nem lenne meglepő ha babát várna.

Óra után egy másik finn lánnyal közösen jöttünk vissza a belvárosba, akivel beszélgettünk a helyi specialitásokról és éttermekről, ugyanis majd szeretnénk elmenni egybe Albival. Nagyon kedves volt tőle, ugyanis meghívott magához vacsorára, hogy készítsen nekünk valami finom finn specialitást. Engem teljesen meglepett hogy ennyire közvetlen és nyitott legyen egy finn! Pedig csak ma barátkoztam vele össze! Hihetetlen! :)

Még volt pár percem visszaszaladni a koliba és enni egy pár falatot, de őszintén megmondva nem nagyon volt étvágyam. Annyira be vagyok zsongva hogy enni se tudok. Az utcán szökdécselve járok és saját költésű dalokat dúdolok. Mondjátok meg, normális vagyok én??? :D

Utána visszamentem a buszállomásra, mert fél 1-kor indultunk ki közösen Espooba, az SOS Gyerekfaluba. Gyönyörű helyen van, és úgy néz ki mint egy hangulatos kis kertváros… Ezekben a házakban laknak a gyerekek és a családok, kb 40-en. Képzeljétek el, egy gyerek egy napi ellátása 180 euróba kerül, és ezzel még ez a központ az egyik legolcsóbb! És ami a legdurvább: a fenntartási költségükhöz nagyban hozzáárulnak a játékautomaták. Az ezekből befolyt összeg egy részét a gyermekjólétiseknek adják. Otthon nem hiszem hogy ez így működik. Nagyon jó volt hallani, hogy az innen kikerült gyerekek ugyanúgy beilleszkednek a társadalomba és ugyanolyan életszínvonalat érnek el, mint a többi társuk, aki teljes családban nőtt fel.

Visszafelé autóval jöttem, ugyanis az egyik csoporttársam autóval ment ki Espooba, és még éppen befértem hozzájuk. Útközben jót beszélgettünk, ott volt a tanárnő is, aki nagyon jó fej, és tök aranyosan beszéli az angolt. Becsülendő, hogy 60 fölött ennyire aktív még és angolul is tart órát. Néha küszködik a szavakkal, de mindig mosolyog – egy tipikus nagyi. :)

Amikor visszaértem a belvárosba, elmentem bevásárolni, majd jöttem vissza készülődni.

Még gyors beszéltem anyuékkal, majd a 21:40-es busszal indultam a reptérre Albi elé. Amikor sétáltam a suliba mindig epekedve néztem a reptéri buszokat, hogy bárcsak én is rajtuk lennék… És most ott ültem, Ákost hallgatva, görcsben volt a gyomrom s alig vártam hogy újra lássam Albit! Kb 20 percet kellett várnom a reptéren, de az egy örökkévalóságnak tűnt. Minden árnyékra azt hittem hogy ő jön. És amikor megláttam rögtön a nyakába ugrottam és könnyek szöktek a szemembe! El se hiszem hogy itt van velem! Nagyon boldog vagyok. :)

Nemrég értünk vissza a koliba, közben tartottam egy kis városnézést a buszból, majd kipakoltuk a cuccokat. Kaptam egy csomó ajándékot, sőt még levelet is az otthoniaktól, nagyon örültem nekik, köszönöm szépen! :) Van túró rudim, balaton csokim, ferrero rocherem, pick szalámim, pirospaprikám, házi lekvárom és mézem! Nomeg persze egy csomó téli ruhám. Most annyi cucc van a szobában, hogy alig férünk el. :)

Miközben én itt ülök és gépelek, Albi készíti a vacsit, Maggi instant kaja lesz. Holnap elindul a városnéző túránk, este Katinál vacsizunk, utána újra írok, viszont most búcsúzok, mert nagyon-nagyon éhes vagyok. Végre tudok enni, egész nap össze volt szorulva a gyomrom, szinte egy falat sem ment le a torkomon, úgy éreztem magam, mint amikor kijöttem… ;)

Sok puszi mindenkinek!