Már 3 hét eltelt

 2009.09.21. 22:14

Ma reggel vettem észre, hogy már 3 hete vagyok itt Helsinkiben... Furcsa így belegondolni. Sok is, meg nem is. Néha rohan az idő, máskor pedig, amikor nehézségek akadnak alig telnek a percek. De azért összességében azt hiszem nem panaszkodhatom. Minden kezdet nehéz, de kezdek belejönni, és megszokni a helyet... Már amennyire lehet. Ezt az időt nem lehet megszokni sosem. Szörnyű hogy nem látod a napot. Most még jó, amíg néha kisüt, de ha majd beköszönt az esős ősz, más lesz a helyzet. Utána már a havat fogom várni, hogy tudjak sétálni a kivilágított havas parkban. Hmmm, gyönyörű lehet. És közben már várni fogom a Karácsonyt, hogy újra láthassam a szeretteimet. :)

Reggel (inkább délben, egy kicsit átvettem Léna alvási szokásait, muszáj nekem is később feküdnöm, hogy tudjak pihenni, és akkor később is kelünk) megvettem a finn tankönyvet és bementem a tanszéki koordinátorhoz visszakérni a tanulmányi szerződésem. Majd beültem a könyvtárba, átnéztem a pszichós könyveket, egy párba bele is olvastam egy kicsit. Furcsa volt olyan könyveket élőben látni, amikről otthon csak hallunk, itt pedig meg is tudod őket nézni. Pl. láttam Wundt Völkerpsychologie-jének egy példányát. :)

Megebédeltem a menzán, majd bementem az Aleksandriába, ami kb olyan mint otthon a TIK. Tudsz tanulni, internetezni, és nyomtatni egy helyen. Már kinéztem magamnak egy sarkot, hol fogok tanulni és portfóliót írni, ugyanis a szálláson nem lehet ha Léna is itt van, de ha nincs itt, akkor is sok minden elvonja a figyelmem, nem tudok arra koncentrálni amire kéne. :D

4-kor találkoztam a finn kultúra órán lévő csoporttásaimmal, megbeszéltük a kiselőadásunk témáját, hétvégére már annak is meg kell írni a vázlátat, majd megcsinálni a PPT-t, ugyanis 2 hét múlva elő kell adnunk. Egy kicsit izgulok miatta, furcsa lesz egy csomó ember előtt angolul beszélni, de ezen is túl kell esni. Azért szerencsére nem olyan komoly a dolog, sztem vicces előadás lesz, és ki tudja, később még hol fogom ezt tudni kamatoztatni?! :)

Este feltakarítottam a lakást, most rajtam volt a sor. Próbáltam memorizálni a finn szavakat, de nem igazán jött össze, lehet hogy azért mert Léna folyton kotyog valamit; most éppen salsa zenéket bömböltet és ráncigál, hogy menjek vele táncolni... :)

Holnap beszélek az egyik pszichós tanárral, hogy milyen könyvből kell felkészülnöm a vizsgájára, utána finn óra, este pedig Bibliakör, úgyhogy van programom. De ez a jó, ennek örülök. :) Este majd írok! Puszi Nektek! K

A bejegyzés trackback címe:

https://smileekata.blog.hu/api/trackback/id/tr731398246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smileeöcsi 2009.09.22. 18:15:10

Sziaa!
Menj csak salsázni! ;) Tök jó tánc. Igaz, Lénával lehet annyira nem izgi, de hülyüljetek, röhögj csak a hülye helyzeten.:D Aztán majd itthon megmutatod Albinak, hogy mire haladtatok. :D
Pusssz
süti beállítások módosítása