Egy átlagos hétfő

 2009.09.14. 19:03

Reggel borús időre ébredtünk, azt hittem, már nem fog kisütni a nap, de szerencsére délutánra elő-előbújt a felhők mögül egy kis időre. Mi már ennek is örültünk. :)

Bementem a suliba kinyomtatni egy pár dokumentumot, amit el kell majd küldenem Szegedre az NKI-nak. Az egyetemen ingyen lehet nyomtatni szemeszterenként 500 oldalt, ezt bűn lenne nem kihasználni. :) Habár szerintem én nem fogok hazafelé egy halom papír cipelni...

Felkerestem az intézeti koordinátort, hogy segítsen kitölteni a tanulmányi szerződés módosításáról szóló dokumentumot, de nem tudtuk megcsinálni, mert át kell néznem egy pár információt ezzel kapcsolatban a neten, úgyhogy abban maradtunk, hogy szerdán visszamegyek hozzá. Nagyon készséges volt, ugyanis nem érek rá a fogadóóráján, de utána is mehetek, megvár. Így két óra között pont el tudok majd menni hozzá, remélem akkor már meglesz a végleges verzió, és küldhetjük faxon Szegedre.

Utána szólt Kati, hogy találkozzunk, mert végzett a rendőrségen. Elkísértem őt a finn tanárnő fogadóórájára, hátha járhat a mi csoportunkba, de sajnos az már betelt, úgyhogy másik órát kell neki keresnie... Majd eljöttünk hozzánk, megmutattam neki a szobát, ahol lakunk Lénával, és elhoztam a pulcsit, hogy náluk ki tudjam mosni Vanish-sel. Hazafelé bevárásoltunk az ebédhez, és megmutattam neki a környéket. Visszamentünk az ő albérletébe, és készítettünk finom ebédet: sajtos-virslis-tejfölös tészta volt a menü, nagyon finom volt. :) Utána kimostuk a pulcsimat, és csodák csodájára halványodott a folt, már lehet használni. Abban reménykedem, hogy még egy mosás után szinte teljesen eltűnik majd. Beszélgettünk és régi képeket nézegettünk a nappaliban, a koli korábbi lakóiról. Megbeszéltük, hogy máskor társasozunk is!

Este a szálláson kitöltöttem a tanulmányi szerződést, kikerestem a hiányzó infókat, maileket írtam, honfoglalóztam, és természetesen skype-oztam. Ahhoz képest, hogy ma nem volt órám, eléggé elfáradtam... Hiába alszom 9 órát, itt nem tudom igazán kipihenni magam, mindig valami hülyeséget álmodom és állandóan forgolódom. Szerintem legközelebb december 21-én fogok jót aludni otthon, a saját ágyamban, azzal a tudattal, hogy újra a szeretteim között vagyok! Már várom!!!

Holnap lesz az első finn órám! Kíváncsi vagyok milyen lesz. Ma láttam a tanárt, és nem volt valami szimpatikus... De remélem pozitív csalódás lesz! ;)

Moi-moi, jó éjt Magyarország! Pussz!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smileekata.blog.hu/api/trackback/id/tr191381861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albert81 2009.09.15. 13:34:47

Hajra Katy!

Mi szoritunk Neked! ;)

Pussz

sajo 2009.09.15. 20:57:05

Szia Katikám
Minden este olvasom az írásaidat,Marcsinak nincs mindig internet, csak nyet most sem tudtam beszélni vele, mert állandóan megszakad a vonal. A Bartók Eszter koncertre mindenképpen menj el.
süti beállítások módosítása